Megfizethető izgalom egy vérbeli izomautóban!

Na de lehet a dízel ST ugyanolyan élvezetes, mint amilyen takarékos? Nos, nem kellett kínzással kényszeríteni minket arra, hogy hajlandók legyünk elzarándokolni a Ringre, s a legpraktikusabb – és egyben legélvezetesebb – módon kideríteni az igazságot. A csomagtérbe bepakoltunk a videós cuccot, feltankoltunk kávéval, és leléptünk Londonból. Persze London már csak London marad, úgyhogy amíg el nem értük az M2-es autópályát, a metropolisz forgalma szorgosan apasztotta az üzemanyagtartályt. De két órával később Doverben voltunk, és a komp már indult is velünk a francia part felé… aztán szárnyaló szellemünket sajnos egy csomó közlekedési torlódás kötötte gúzsba, miközben átautóztunk Belgiumon, Hollandián, végül pedig Németországon. A határt Aachenhez közel léptük át, és meglepődve láttuk, hogy a tank még közel kétharmadig van. Az ST-ből eddig még nem tudtuk kiautózni a maximumot – de ami késik, nem múlik. 

Az 1920-as évek vége felé épült Nürburgring nem a szorongó úrvezetőknek való hely. Több mint 70 kanyarja közül egy csomót be sem lehet látni; nem véletlen, hogy a Formula 1 háromszoros bajnoka, Jackie Stewart egyszerűen csak Zöld Pokolnak hívta ezt a pályát. A jobbik eszünkre hallgatva inkább Paul Wijgaerts kezébe adtuk a volánt, aki tapasztalt veterán, hiszen több mint 7000 kört nyomott már le a 21 kilométeres pályán, és különben is napszemüveget visel. Ekkor még mindig több mint fél tank gázolajunk volt (szóval a dízelmotor fogyasztása kipipálva). Kicsit húzós dolog volt Pault filmezni, miközben 210-es tempóban nyomta a gázt ezen a kanyargós pályán, bár lássuk be, ennél azért kellemetlenebbül is el lehet tölteni Németország közepén egy napsütéses délelőttöt. Szóval egy hatalmas, kövér pipa az ’élvezet’ és a ’sebesség’ szavak mellé! Kicsit később végre vissza tudtuk könyörögni tőle a slusszkulcsot, de helyette egy zamatos sztéket kellett ígérnünk neki a stílusos nevű Ördög Bisztóban, s ezután már csak be kellett állítanunk a navigációt, hogy vigyen minket haza – azzal a kevesebb mint fél tanknyi gázolajjal, ami maradt. Nagy volt a kísértés, hogy rátankoljunk valamennyit, de úgy döntöttünk, hogy tartjuk magunkat az eredeti tervhez – és persze a közlekedési szabályokhoz –, és jó tempóban autóztunk vissza a partig, majd átkeltünk a Csatornán, és megérkeztünk kiindulási helyünkhöz, a Tower Bridge lábához, mindössze 18 órával azután, hogy nekivágtunk az útnak. Hogy hogyan jön össze egyetlen tank üzemanyagból egy ekkora út, amibe még belefér egy (na jó, kettő) versenypálya-kör is? Nézd meg a videót, és kiderül…